A csatornáról
A Keleti-főcsatorna egy 98 km hosszú csatorna Tiszalök (Tisza) és Bakonszeg (Berettyó) között. A Tiszántúl vízgazdálkodását segítő csatornarendszer fontos része, a csatornában szállított vizet többek között mezőgazdasági területek öntözésére, halgazdaságok fenntartására, lakossági és ipari igények kiszolgálására,[1] valamint a Körös-mente vízhiányának mérséklésére használják. Eredetileg hajózási funkciót is szántak neki, azonban a csatornán végül nem épült meg a hajózást kiszolgáló műtárgyak egy része.
A csatornát több, mint két évszázaddal az első tervek felmerülése után, 1956-ban nyitották meg. Ma közvetlen gazdasági jelentősége mellett természetvédelmi szempontból is fontos, otthont ad a Tisza-vidék szennyezésre érzékeny halfajainak is.
Korai tervek
1727-ben Ternyey János főintézőt egy Tiszadobnál kiinduló, a Méhes-ér, a Vörösnádasfok és Mélyvölgy nevű vízereken át a Debrecen melletti Szepes pusztán húzódó, majd a Berettyón át a Sárrétig haladó hajózható csatorna megvalósítási terveinek kidolgozásával bízta meg a Magyar Királyi Kamara. A tervek el is készültek, azonban a csatorna nem épült meg 1764 után sem, amikor ismét felvetődött a csatornaépítés gondolata. Ezekkel a tervekkel elsősorban a sószállítást szerették volna könnyebbé tenni a korszakban mocsaras területen.
Az 1863-as aszályt követően már öntözőcsatorna építése került szóba. Herrich Károly miniszteri tanácsos három tervet dolgozott ki, mindhárom csatorna a main Keleti-főcsatornához hasonlóan Tiszalöknél indult volna, azonban déli végpontja Öcsödnél, Mezőtúrnálvagy Gyománál lett volna. Herrich terveiben még nem, de az évtized második felében felszólaló mérnökök (James Abernethy és Benedek Pál) javaslataiban már szerepelt egy tiszai duzzasztómű terve is.
A következő viszonylag csapadékosabb évtizedek alatt azonban lassan feledésbe merültek ezek a törekvések, azokat csak a 20. század elején elevenítették fel. Egy 1907-ben született terv szerint 157 km-es öntöző- és hajózócsatornát építettek volna a Hajdúháton. Ennek 10,7 m³/s-os vízhozama 11 500 ha öntözését tudta volna biztosítani, és évi 1 millió tonna áru vízi szállítására lett volna alkalmas.
A trianoni béke után attól tartottak, hogy egy aszályos év – amely az Alföld Magyarországon maradt területeit súlyosabban érintette, mint a viszonylag kiegyensúlyozott termést hozó Bácskát és Bánátot – éhínséget zúdítana Magyarországra.[1] 1922-ben Czverdely-Trummer Árpád irodája állt elő egy tervvel, mely szerint a hajózó csatorna 160 km-es hosszúságú lett volna 40 m³/s vízátbocsátással és 95 000 ha terület öntözését biztosította volna. Tíz évvel később Ruttkay Udó dolgozott ki tervet egy 136 km hosszú, 110 m³/s vízhozamú csatornára, mely szerinte 806 ezer hektár öntözéséhez szállított volna elegendő vizet – ezt azonban kortársai felelőtlen becslésnek tartották.
1935. október 20-án újabb tervezőbizottság kezdte meg a munkáját, munkájuk – a B változat – nyomán megszületett a mai csatornarendszer alapja. A tervben szerepelt egy Tiszalök feletti duzzasztómű hajózsilippel. Itt indult volna a 102 km hosszú I. számú főcsatorna, amely Hajdúnánás, Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Földes útvonalon vezetett volna a Kék-Kállóig, amelyet Bakonszegnél ért volna el. A 60 m³/s kapacitású I. főcsatornából Bűdszentmihálynál ágazott volna ki a II. számú, amely a Hortobágy völgyében haladt, majd egy víztározóban végződött volna – ez utóbbi a Kunkápolnás mocsarak helyén létesült volna. A csatornarendszer kiegészítéseként négy, összesen mintegy 220 millió m³ kapacitású tároló megépítése is felmerült.
A csatorna építése
Ezeknek a terveknek a részletezését követően indult meg az építkezés 1941. augusztus 8-án, a 21,1 – 44,9 km közötti szelvényekben. 1944 végére elkészült a Hajdúnánás-Balmazújváros közötti 20,4 km-es szakasz, a munkálatok azonban ekkor félbemaradtak, és azokat csak 1951-ben kezdték újra.
1951-54 között a mű 0–45 km-ig terjedő szakasza teljes szelvénnyel, 45–60 km-ig félszelvénnyel épült meg. A csatorna kiásásához 9 millió köbméter földet kellett megmozgatni, amihez többek között sínen járó merítékkotrós kotrógépet (UM-2 típus) is bevetettek.
A csatornát 1956 júliusára sikerült megépíteni, 14-én ünnepelték meg a munkálatok befejezését. Az átadási ünnepségen Erdei Ferenc, a minisztertanács elnökhelyettese avatta fel.
1967 után épült a Nyugati-főcsatorna beeresztő zsilip Tiszavasvárinál.
Bár a hajózóút kiépült, a hajózsilipek azonban nem, ezért a csatorna nem hajózható. Bár az 1970-es években megépült a balmazújvárosi hajózsilipen a felső fő, de ezáltal csak Tiszalökig vált lehetővé a hajózás, így ennek a szakasznak a kihasználtsága elenyésző.
“Wikipedia”